Figyelem
- Fényképes igazolványt a látogatók mindenképpen hozzanak magukkal!
- A program 1-1,5 órát vesz igénybe, a látogatás technológia ismertetésből és üzemlátogatásból áll,
- Sportos öltözék, zárt cipő javasolt (védősisakot az üzem biztosít a látogatók részére),
- A részvételhez szükséges az üzemeltető által a látogatás alkalmával elmondott szabályok betartása
- az üzem 5 éves kortól látogatható, kiskorúak (18 év alatt) csak szülői felügyelettel, vagy felnőtt kísérővel vehetnek részt a programon
- az üzem területére mindenki saját felelősségére lép be, és vesz részt a látogatáson
- a telephelyen a balesetek elkerülése és a látogatások alatt is zajló üzemi forgalom miatt fokozott elővigyázatosság szükséges, a gyerekekre, kérjük, még inkább figyeljenek.
- a területen botlás- és csúszásveszély áll fenn
- a látogatók az esetlegesen okozott károkért felelőséggel tartoznak
- dohányzás és egyéb tűzveszélyes tevékenység tilos az üzem területén
- az üzem területén bekövetkező esetleges balesetekért Társaságunknak nem áll módjában felelősséget vállalni
A KEHOP-3.2.2-15-2016-00001 azonosítószámú, „A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése” elnevezésű projekt keretében létesült Hulladékválogató Mű (X. kerület, Ezüstfa u. 12.) hivatott Budapest, illetve a központi régió területén keletkező kevert csomagolási hulladékok feldolgozását, válogatását elvégezni éves szinten 15.000 tonna mennyiségben. A hulladékok válogatása félautomata technológiával történik, amely során részben kézi, részben gépi erővel történik meg a kevert hulladék alkotókra történő szétválogatása és bálázása.
A technológia gerincét optikai válogatók (NIR), mágnes szeparátorok és örvényáramú szeparátor képezik, melyet kézi elő- és utóválogató személyzet egészít ki a meghatározott anyagtisztaság elérése érdekében. Az output hulladék anyagtisztasága meghaladja a 95 %-ot. A bálázott hulladékok további hulladékkezelőkhöz kerülnek elszállításra további feldolgozás és újrahasznosítás érdekében.
1106 Budapest, Ezüstfa u. 12.
https://mohubudapest.hu/hulladekvalogato-mu
TÉRKÉP: https://maps.app.goo.gl/NJUA4ycbGMrUGvmT9